Elfelejtette a jelszavát? Ebben az esetben kérem töltse ki az alábbi mezőket, majd nyomja meg a gombot.

Barokk pompa
Barokk pompa
a magyar tengernél
a magyar tengernél
Keszthely nem csupán egy balatoni nyaralás, vízparti üdülés miatt vonzó. Legismertebb nevezetessége a Festetics kastély, de a a gondosan kiépített központ a sétálóutcákkal, parkokkal önmagukban is kedvelt úticélok a turisták körében. Keszthely a Balaton hagyományokban leggazdagabbnak tartott települése és ezt bárki, aki erre jár, maga is megtapasztalhatja.
A város fekvése igen kedvező: a Zalai-dombság, a Keszthelyi-hegység és a Balaton hármasa veszi körbe. Az Adriai-tenger és a Balaton közelségének köszönhetően Keszthely éghajlata szélsőségektől mentes, viszonylag kiegyensúlyozott, mind nyáron, mind télen.
A környéken az emberi élet első nyomai az újkőkorból származnak. Feltételezhető, hogy ennél korábban is lakott volt a terület, ám az akkori emberek vízparti telepeinek maradványait a Balaton magasabb jelenlegi vízszintje elrejti szemünk elől. A későbbi korokban egy észak-dél irányú kereskedelmi út szelte át a környéket, ennek tárgyi bizonyítéka például az itt talált rézkori, a Földközi-tenger vidékéről származó triton csigakürt is. A Római Birodalom virágzása idején továbbra is jelentős kereskedelmi és hadi utak kereszteződtek Keszthely környékén, ezek többek között Sopianae (Pécs) és Aquincum (Óbuda) városokba tartottak. A fontos csomópont körül települések jöttek létre.
A 14. században Keszthely a városiasodás útjára lépett, megindult a gazdasági fellendülés. Ferences rendi szerzeteseket telepítettek a városba, akik felépítették lenyűgöző gótikus templomukat a város főterén (a mai plébániatemplom). Az épület ma egyben a város legrégebbi műemléke is, továbbá ebben találhatók Magyarország legnagyobb méretű gótikus falfestményei.
A 18. század kezdetén Keszthely még több földesúr tulajdona volt, ám Festetics Kristóf fokozatosan felvásárolta tőlük, hamarosan ő lett a város kizárólagos tulajdonosa. Ezekben az időkben a Festetics család a város lakóit megfosztotta a még a török hódoltság alatt szerzett kiváltságoktól, sőt, mezővárosi jogaikat is korlátozták. A jogok nagy részét elvették, emellett a városlakók földjeit is elvették, így ezután nekik csupán a lakóépületeik maradtak meg.
A Festeticsek megjelenésének voltak azért pozitív hatásai is, többek között hogy Keszthely egy óriási uradalom központjává válhatott, így munkalehetőséget biztosított a helyi iparosoknak. A gazdag család városi kórházat és gimnáziumot alapított, valamint létrehozta az ország első mezőgazdasági főiskoláját, a Festetics György keresztneve után elnevezett Georgikont.
Napjainkban a keszthelyi Magyarország negyedik legnagyobb kastélya. Helyszíne rengeteg művészeti programnak, korabeli ebédlőjében hetente koncerteket rendeznek, földszinti termeiben, szobáiban időszaki kiállítások tekinthetők meg. A kastélyt körülölelő francia-, majd később angolpark egykori 42 hektáros területe mára 7,2 hektárra apadt. A parkban nyárestéken szabadtéri színházi előadásokat is láthatunk.
A virágzó társasági élet hozományaként 1862-ben a régi szabadtéri színház helyére kőszínházat emeltek.
Az 1800-as évek vége felé Keszthely immár fürdőváros is lett, ekkor került birtokába a Balaton-part és elkészült a szigetfürdő, továbbá két híres, patinás szállodája: a Hullám és a Balaton.
Kisebb város, kisváros
Európa (Kontinens) > Magyarország (Ország) > Balaton (Turisztikai régió) > Balaton-felvidéki Nemzeti Park (Földrajzi tájegység / régió) > Zala megye (Megye vagy provincia)
GPS koordináták: Szélesség 46°46'10", Hosszúság 17°14'53" (N46 46.17 - E17 14.88)
Úticélok, helyszínek az útikönyvben:
Keszthely (100 fotó + 8 panorámakép)
Zala megye (354 fotó + 12 panorámakép)
Balaton-felvidéki Nemzeti Park (440 fotó + 15 panorámakép)
Balaton (1 597 fotó + 35 panorámakép)
Magyarország (27 287 fotó + 163 panorámakép)
valamint:
(itt: Balaton-felvidéki Nemzeti Park és Zala megye)
Balaton-felvidék (123 fotó + 5 panorámakép)
Kis-Balaton
Kis-Balaton
Tihany (106 fotó + 1 panorámakép)
Balatongyörök (8 fotó)
Kehidakustány (31 fotó)
Hévíz (150 fotó + 1 panorámakép)
Hévíz (150 fotó + 1 panorámakép)
Zalakaros (43 fotó + 3 panorámakép)
Zalaegerszeg (22 fotó)
Az összes panoráma fotó itt:
Keszthely (8 fotó)
Zala megye (12 fotó)
Balaton-felvidéki Nemzeti Park (15 fotó)
Balaton (35 fotó)
Magyarország (163 fotó)
Európa (165 fotó)
Az összes normál fotó itt:
Keszthely (100 fotó / 3 galéria)
Zala megye (354 fotó / 9 galéria)
Balaton-felvidéki Nemzeti Park (440 fotó / 13 galéria)
Balaton (1 597 fotó / 35 galéria)
Magyarország (27 287 fotó / 462 galéria)
Európa (30 494 fotó / 523 galéria)
Ossza meg barátaival, ismerőseivel!
Minden jog fenntartva
- ©2010-2022
Neuronit Creative Studio - Mogyoród / Budapest / Magyarország