Szentendre

Közel Budapesthez, a fővárostól északra a Duna partján fekvő kisvárost sokan egy ékszerdobozhoz hasonlítják. Viszonylag kicsi területén a sokféleség uralkodik, a látványosságok csak úgy sorakoznak, a belvárosban szinte minden épület előtt meg lehetne állni rácsodálkozva. Magyarországon különlegesnek számít az utcák délies hangulata, mely köszönhető az évszázadokkal ezelőtt a mediterrán térségből ide vándorolt népeknek. Az Adria kisvárosainak képe sejlik fel előttünk Szentendre szűk sikátorai, macskaköves utcái és öreg templomai közt bolyongva.

A város mai nevét Szent András apostol után kapta, de korábban a magyarok még Farkasvár néven ismerték, a római időkben pedig Ulcisia Castra volt a neve és a birodalom keleti védvonalának, a limes-nek volt egyik kiemelt állomása. Az e helyen állt erődítmény igen nagy kiterjedésű volt, képes volt befogadni több, mint 1000 katonát. Falai közt megfordult jónéhány római császár, többek közt Septimus Severus, Caracalla és Valentinianus. A várat polgári település, azaz vicus militaris vette körül. Itt a katonák családjai mellett iparosok, kereskedők éltek, termékeikkel ellátták a római katonaságot.

Szentendre területén a civilizáció feltételeit tehát először először a rómaiak alakították. Kövezett utakat, vízvezetékeket és kőépületeket emeltek; ezek egy része még a mai város szerkezetét is meghatározza. A római idők emlékét őrzi egyebek közt a Római sánc utca, a Pannónia utca, az Őrtorony utca és még néhány másik utcanév is.

A keletről érkező, időszámításunk szerinti 5. században megerősödő népvándorlásnak a rómaiak védvonala már nem tud ellenállni, feladják az erődöt. A longobárdok uralma alatt Szentendre továbbra is jelentős település, valamivel később, az avarok idején pedig törzsi központ lesz.

A térségben a magyarok a 9. században jelentek meg, ekkor ezt a stratégiailag fontos területet Kurszán fejedelem vezetésével birtokukba vették. A középkorban a Templom-domb köré építették ki a települést, középpontja és névadója a Szent András tiszteletére felszentelt templom volt. Szentendre jelentősége ismét növekedett a 14. századtól kezdve, köszönhetően annak, hogy a Budát és Visegrádot, a két akkori uralkodói központot összekötő úton helyezkedett el.

A 14. századtól kezdve az egyre szaporodó török támadások elől délszláv nemzetiségűek menekültek Magyarországra. A magyar királyok védelmet és kiváltságokat kínáltak nekik. Igen sokan, nagyjából hatezren érkeztek Szentendre városába is, mindenki a származási helyétől függően a település adott területén alakította ki saját népének településrészét és templomait. Ezáltal ma is jól elkülöníthető a szerb, dalmát, görög és a többi városnegyed.

A letelepedő délszláv emberek eleinte reménykedtek abban, hogy szülőföldjüket csupán átmenetileg kell elhagyniuk és idővel visszatérhetnek oda. Ebből kifolyólag Szentendrén kezdetben csak ideiglenes fatemplomokat emeltek. Miután viszont kiderült, a helyzet nem engedi, hogy hazatérjenek, elkezdték építeni kőtemplomaikat, már a 18. századtól kezdve.

Múzeumok, kiállítások

Szentendrét okkal szokták a művészetek városának is nevezni, hiszen mostanság is több száz művész él és alkot a városban. Igen sok múzeum és kiállítás várja a turistákat. Érdemes kiemelni többek közt Kovács Margitnak, napjaink neves keramikus művészének, vagy Barcsay Jenő grafikus és festőművésznek tárlatait. A vendégek körében nagy népszerűségnek örvend a Marcipán Múzeum, valamint a Dobos Lajos Kávéház és Múzeum is, különlegességekkel telve várják a látogatókat.

Barokk Kalmárkereszt

A főtéren áll 1763 óta a Kereskedő Társaság e pravoszláv emléke, a várost elkerülő pestisjárványnak állít emléket. A kereszt bádoglemezből készült, festett ikonokkal díszítve, a néphagyomány szerint alatta egy, a pestisjárványban elhunyt ember van fejjel lefele eltemetve.

Templomok

Az itt védelmet kapott különféle balkáni népek külön-külön építettek maguknak templomokat, összesen nyolcat. Közülük hét a mai napig áll, négynek pedig még a neve is jelzi, építői honnan származnak.