Elfelejtette a jelszavát? Ebben az esetben kérem töltse ki az alábbi mezőket, majd nyomja meg a gombot.
A Tisza-tó napjainkra a legnépszerűbb magyarországi vízi üdülőhelyek sorába küzdötte fel magát. A térség két eltérő arcot mutat a látogatók felé. Egyrészt akad itt háborítatlan természet bőven, terpeszkedő hatalmas nádasokkal, madárritkaságokkal, pockokkal, vidrákkal, változatos halfajtákkal. A Tisza-tó másik arcát a nádasoktól távolabbra eső strandok adják, nyüzsgő élettel és az e helyen külön engedélyezett vízisportokkal. Így például a Tisza-tó vizén lehet vízisízni, de megengedett a jetski, vagy a motorcsónakázás is.
Nádasok szövevényes vízi útjain csendesen evezve a Tisza-tó bepillantást enged érintetlen élővilágának mindennapjaiba. Egészen közelről megfigyelhetőek a néha igen impozáns méretű vízi madarak amint szárnyra kapnak, vagy éppen a csónak mellett itt-ott elúszó halak. A náderdő kiterjedése olyan méreteket ölt, hogy a szárazföldi erdőkhöz hasonlóan itt a vízitúrázóknak is térképet kell használniuk, ellenkező esetben könnyedén eltévedhetnek.
Ezek a vízi ösvények esetenként úttalan utakon vezetnek, melyeken hol tisztások bukkannak fel, hol pedig eldugott kis szigetek. Helyenként egybefüggő tündérrózsa vagy lebegő sulyom szőnyeg borítja a vizet, ez utóbbi édes, gesztenye-szerű ízéért még a vaddisznók képesek beúszni, akár hatalmas távolságokat leküzdve.
A girbe-gurba holtágak, gyorsfolyású medrek, csatornák és mély öblök vadregényes szövevénye sokszor nagy kiterjedésű vízfelületre vezet. Itt lehet igazán megtapasztalni, hogy a Tisza-tó Magyarország második legnagyobb állóvize.
A tó területe mellett a part menti ártéri erdők is változatos élővilágot rejtenek. Vaddisznók, őzek fedik fel magukat egy-egy röpke pillanatra, ezen kívül rókák, vadmacskák, pézsmapockok és egyéb apró rágcsálók is elosonnak néha az ember szeme előtt a sűrű növényzetben.
A települések part mentén kialakított strandjai gyökeresen más képet festenek a tóról, itt már megengedett akár a hangos szórakozás is. Szikrázó napfény, homokos part, szelik a vizet a rohanó jetski-k, motorcsónakok, szörfösök és vitrolások. Magyarország nagyobb tavain általában tilos robbanómotoros vízijárműveket használni, a Tisza-tó az egyetlen kivétel e szabály alól és éppen ezért a motoros vízisportok kedvelői számára különösen vonzó hely.
A Tisza-tó strandjainak vize a legtöbb helyen sekély, kisgyermekek számára is biztonságos és hamar felmelegszik. Az este beálltakor tovább zajlik az élet, zenés helyek, koncertek és rendezvények várják a nyaralókat.
Turisztikai régió
Európa (Kontinens) > Magyarország (Ország)
GPS koordináták: Szélesség 47°30'15", Hosszúság 20°42'13" (N47 30.25 - E20 42.22)
Kisebb városok, kisvárosok:
Tiszafüred
Abádszalók
Községek, falvak:
Poroszló
Lásd itt:
Abádszalók (77 fotó / 2 galéria)Poroszló (335 fotó / 3 galéria)Tiszafüred (45 fotó)
Lásd itt:
Abádszalók (77 fotó / 2 galéria)Poroszló (335 fotó / 3 galéria)Tiszafüred (45 fotó)
vagy
Az összes normál fotó a területen (itt: Tisza-tó)
Úticélok, helyszínek az útikönyvben:
Tisza-tó (457 fotó)
Magyarország (27 287 fotó + 163 panorámakép)
valamint:
(itt: Magyarország)
Borsod-Abaúj-Zemplén megye (1 088 fotó + 7 panorámakép)
Hajdú-Bihar megye (328 fotó + 7 panorámakép)
Heves megye (781 fotó + 10 panorámakép)
Jász-Nagykun-Szolnok megye (726 fotó)
Nógrád megye (1 150 fotó)
Somogy megye (971 fotó + 15 panorámakép)
Veszprém megye (983 fotó + 16 panorámakép)
Zala megye (354 fotó + 12 panorámakép)
Balaton (1 597 fotó + 35 panorámakép)
Nyugat-Magyarország (985 fotó + 10 panorámakép)
Dél-Dunántúl (1 597 fotó + 8 panorámakép)
Budapest és környéke (Közép-Magyarország) (15 989 fotó + 52 panorámakép)
Észak-Alföld (1 619 fotó + 7 panorámakép)
Dél-Alföld (817 fotó + 14 panorámakép)
Közép-Dunántúl (1 409 fotó + 20 panorámakép)
Észak-Magyarország (2 817 fotó + 17 panorámakép)
Cserhát hegység (892 fotó)
Az összes panoráma fotó itt:
Tisza-tó ( fotó)
Magyarország (163 fotó)
Európa (165 fotó)
Az összes normál fotó itt:
Tisza-tó (457 fotó / 6 galéria)
Magyarország (27 287 fotó / 462 galéria)
Európa (30 494 fotó / 523 galéria)
Ossza meg barátaival, ismerőseivel!
Minden jog fenntartva
- ©2010-2022
Neuronit Creative Studio - Mogyoród / Budapest / Magyarország