Elfelejtette a jelszavát? Ebben az esetben kérem töltse ki az alábbi mezőket, majd nyomja meg a gombot.
Magyarország valószínűleg legvadregényesebb tájai, az ország legmagasabb hegyei, sok-sok barlang, vár és várrom, áttetsző, tiszta források, csillámló patakok, az erdők pedig tele őzzel, szarvassal: ez Észak-Magyarország! A hegyek közt hagyományőrző csöppnyi falvak bújnak meg, apró templomokkal és többszáz éves borospincékkel. A térség barokk városai épen maradt utcákkal és építészeti remekművekkel emlékeznek vissza a történelmi időkre.
Aki erre veszi útját, annak kitárul Magyarország történelmének és művészeteinek nagykönyve. Eger, Diósgyőr, Sárospatak, Tokaj, és még tovább is lehetne sorolni a régmúlt korokat idéző városokat. A várak nagy csaták és fontos történelmi események szemtanúi voltak, az itteni templomok pedig napjaink emberét is ámulattal töltik el. Egyetemeinek híre és jelentősége töretlen. Igen hangulatosak a történelmi belvárosokban kialakított virágokkal ékes sétálóutcák, hűsítő szökőkutak, teraszok, utcai zenészek, de még az emberforgatag zsibongása is.
A várak gyakran adják várjátékok díszletét, vagy például ceremoniális őrségváltások és korabeli táncmulatságok helyszínei is. Természetesen egyéb kulturális eseményeket, például koncerteket is rendeznek.
Az egri és tokaji borvidék világhírét elsősorban az Egri bikavér és a Tokaji aszú boroknak köszönheti. Borkóstolására számos lehetőség akad, errefelé pincészetek, borászatok kínálják termékeiket, emellett gyakran akad lehetőség személyesen a borosgazdával beszélgetni. A borfesztiválok népszerűsége is hatalmas, mindenképpen érdemes kipróbálni.
Észak-Magyarország bővelkedik a termálfürdőkben. Példaként említhető Bükkszék, Bogács, Eger, valamint Egerszalók hőforrása és fürdője, vagy éppen Miskolc-Tapolca és az itt található barlangfürdő.
Számtalan lehetőség vár azokra, akik kicsit maguk mögött hagynák a civilizációt, erdők mélyén pihennék ki fáradalmaikat, vagy csak kiülnének egy sziklaszirtre a távolba révedve. Érintetlen erdőségekben, várromokat, sziklákat és barlangokat érintő kijelölt turistaútvonalak vezetnek a legszebb helyeken át, melyeknek akár gyalog, akár kerékpárral neki lehet vágni.
A kevesebb mozgást igénylő túrákra szavazók között is osztatlan a kenutúrák sikere, a vadregényes környezetet például a Tisza, a Bodrog, a Hernád és a Sajó folyók garantálják.
Turisztikai régió
Európa (Kontinens) > Magyarország (Ország)
GPS koordináták: Szélesség 48°2'2", Hosszúság 20°34'58" (N48 2.03 - E20 34.97)
Földrajzi tájegységek:
Mátra
Aggteleki karszt
Zempléni-hegység
Bükki Nemzeti Park
Aggteleki Nemzeti Park
Nagyvárosok, nagyobb városok (ideértve a fővárosokat is):
Miskolc
Eger
Salgótarján
Kisebb városok, kisvárosok:
Gyöngyös
Hatvan
Sárospatak
Sátoraljaújhely
Szerencs
Tokaj
Szécsény
Bélapátfalva
Községek, falvak:
Recsk
Demjén
Egerszalók
Olaszliszka
Tolcsva
Füzér
Háromhuta
Hollókő
Ipolytarnóc
Jósvafő
Komlóska
Mátraszentimre
Parádsasvár
Regéc
Sirok
Szilvásvárad
Településrészek, városrészek, kerületek:
Kékestető
Lillafüred
Mátrafüred
Bánkút
Ómassa
Lásd itt:
Mátra (288 fotó / 9 galéria)Aggteleki karszt (134 fotó / 3 galéria)Zempléni-hegység (270 fotó / 8 galéria)Bükki Nemzeti Park (387 fotó / 6 galéria)Aggteleki Nemzeti Park (134 fotó / 3 galéria)Miskolc (307 fotó / 7 galéria)Eger (239 fotó / 4 galéria)Salgótarján (449 fotó / 6 galéria)Demjén (251 fotó / 3 galéria)Olaszliszka (13 fotó)Tolcsva (8 fotó)Füzér (46 fotó)Háromhuta (95 fotó / 2 galéria)Hollókő (41 fotó)Ipolytarnóc (114 fotó / 3 galéria)Jósvafő (46 fotó / 2 galéria)Komlóska (26 fotó)Mátraszentimre (68 fotó)Parádsasvár (6 fotó)Sirok (44 fotó)Szilvásvárad (139 fotó / 2 galéria)Gyöngyös (32 fotó)Hatvan (58 fotó)Sárospatak (59 fotó)Sátoraljaújhely (23 fotó)Szerencs (168 fotó / 3 galéria)Tokaj (209 fotó / 5 galéria)Szécsény (93 fotó / 2 galéria)Recsk (17 fotó)Kékestető (71 fotó / 2 galéria)Lillafüred (137 fotó / 2 galéria)Mátrafüred (50 fotó / 2 galéria)Bánkút (57 fotó)Ómassa (54 fotó)

vagy
Az összes normál fotó a területen (itt: Észak-Magyarország)
Lásd itt:
Zempléni-hegység (2 fotó)Bükki Nemzeti Park (4 fotó)Miskolc (3 fotó)Eger (8 fotó)Szilvásvárad (2 fotó)Sárospatak (2 fotó)
Lásd itt:
Zempléni-hegység (2 fotó)Bükki Nemzeti Park (4 fotó)Miskolc (3 fotó)Eger (8 fotó)Szilvásvárad (2 fotó)Sárospatak (2 fotó)
vagy
Az összes panorámakép a területen (itt: Észak-Magyarország)
Úticélok, helyszínek az útikönyvben:
Észak-Magyarország (2 817 fotó + 17 panorámakép)
Magyarország (27 287 fotó + 163 panorámakép)
valamint:
(itt: Magyarország)
Borsod-Abaúj-Zemplén megye (1 088 fotó + 7 panorámakép)
Hajdú-Bihar megye (328 fotó + 7 panorámakép)
Heves megye (781 fotó + 10 panorámakép)
Jász-Nagykun-Szolnok megye (726 fotó)
Nógrád megye (1 150 fotó)
Somogy megye (971 fotó + 15 panorámakép)
Veszprém megye (983 fotó + 16 panorámakép)
Zala megye (354 fotó + 12 panorámakép)
Balaton (1 597 fotó + 35 panorámakép)
Nyugat-Magyarország (985 fotó + 10 panorámakép)
Dél-Dunántúl (1 597 fotó + 8 panorámakép)
Budapest és környéke (Közép-Magyarország) (15 989 fotó + 52 panorámakép)
Észak-Alföld (1 619 fotó + 7 panorámakép)
Dél-Alföld (817 fotó + 14 panorámakép)
Tisza-tó (457 fotó)
Közép-Dunántúl (1 409 fotó + 20 panorámakép)
Cserhát hegység (892 fotó)
Az összes panoráma fotó itt:
Észak-Magyarország (17 fotó)
Magyarország (163 fotó)
Európa (165 fotó)
Az összes normál fotó itt:
Észak-Magyarország (2 817 fotó / 58 galéria)
Magyarország (27 287 fotó / 462 galéria)
Európa (30 494 fotó / 523 galéria)
Ossza meg barátaival, ismerőseivel!
Minden jog fenntartva
- ©2010-2022
Neuronit Creative Studio - Mogyoród / Budapest / Magyarország