Elfelejtette a jelszavát? Ebben az esetben kérem töltse ki az alábbi mezőket, majd nyomja meg a gombot.
Versailles pompája
Versailles pompája
Magyarországon
Magyarországon
Magyarország 18. századi barokk világa Fertőd városa és az Esterházy-kastély segítségével kézzel fogható élménnyé válik. A kastély a magyar barokk építészet és korszak legfontosabb világi épületegyüttese, még a korabeli angol és francia útleírások is elismeréssel beszéltek róla. Itt élt és alkotta műveit mintegy 20 éven át Joseph Haydn, az udvar zeneszerzőjeként.
A település a mai Fertőd nevet csupán 1950-ben kapta, korábban Eszterháza néven volt ismert. Egykoriban a gazdag Kanizsay család birtokához tartozott, később a Nádasdyaké lett, ám a Habsburg ellenes rendi függetlenségi mozgalom vezetőinek elítélése után, 1671-ben osztrák császári adminisztráció alá került.
A korábban elkobzott javakat tíz év elteltével Esterházy Pál vásárolta meg. 1720-ban Esterházy József irányításával megindult a kastély kialakítása. Az 1770-es esztendőben megrendezték az első nagyszabású ünnepséget, ekkor Esterházy Miklós bemutatta a bécsi arisztokráciának a kastélyt és az udvartartását. 1773-ban már Mária Terézia is felkereste Eszterházát, a mai Fertőd városát.
A kastély patkó alakot formáz, udvarára egy pompás kovácsoltvas kapun át léphetünk be, innen a kastély felé vezető út csobogó szökőkutat szegélyez. Fertőd kastélyának épületeit korábban franciapark vette körül, középpontból sugárirányban szétfutó utakkal, ám az 1800-as években az akkori divatot követve angolparkká alakították az kertet.
Fertőd, azaz Eszterháza fontos szerepet játszott a kor kulturális életében, mulatságokat rendeztek, zenei előadások kísérték az arisztokrácia összejöveteleit, mindez magas művészi színvonalon. Joseph Haydn, a 18. századi nagy zeneszerző alkotó életének nagy részét a művészeteket és a pompát egyaránt kedvelő Esterházy Miklós herceg szolgálatában töltötte. Nem csupán komponált, hanem a zenekart is ő irányította, valamint ő állította össze a zenei programokat, továbbá a zenészekkel kapcsolatos mindennapos teendőket is Haydn intézte.
Zenei programokat és koncerteket manapság is szerveznek a kastély falai közt, a barokk környezet és a korabeli zene együttes élménye nagy népszerűségnek örvend a vendégek körében.
Kisebb város, kisváros
Európa (Kontinens) > Magyarország (Ország) > Nyugat-Magyarország (Turisztikai régió) > Győr-Moson-Sopron megye (Megye vagy provincia) > Kisalföld (Földrajzi tájegység / régió)
GPS koordináták: Szélesség 47°37'17", Hosszúság 16°52'15" (N47 37.28 - E16 52.25)
Úticélok, helyszínek az útikönyvben:
Fertőd (37 fotó + 2 panorámakép)
Kisalföld (376 fotó + 5 panorámakép)
Győr-Moson-Sopron megye (433 fotó + 5 panorámakép)
Nyugat-Magyarország (985 fotó + 10 panorámakép)
Magyarország (27 287 fotó + 163 panorámakép)
valamint:
(itt: Győr-Moson-Sopron megye és Kisalföld)
Fertőrákos (68 fotó)
Rábaszentandrás (25 fotó)
Fertőrákos (68 fotó)
Rábaszentandrás (25 fotó)
Sopron (57 fotó)
Csorna (72 fotó)
Csorna (72 fotó)
Győr (111 fotó + 2 panorámakép)
Győr (111 fotó + 2 panorámakép)
Nagycenk (32 fotó + 1 panorámakép)
Szany (31 fotó)
Nagycenk (32 fotó + 1 panorámakép)
Szany (31 fotó)
Az összes panoráma fotó itt:
Fertőd (2 fotó)
Kisalföld (5 fotó)
Győr-Moson-Sopron megye (5 fotó)
Nyugat-Magyarország (10 fotó)
Magyarország (163 fotó)
Európa (165 fotó)
Az összes normál fotó itt:
Fertőd (37 fotó)
Kisalföld (376 fotó / 11 galéria)
Győr-Moson-Sopron megye (433 fotó / 12 galéria)
Nyugat-Magyarország (985 fotó / 27 galéria)
Magyarország (27 287 fotó / 462 galéria)
Európa (30 494 fotó / 523 galéria)
Ossza meg barátaival, ismerőseivel!
Minden jog fenntartva
- ©2010-2022
Neuronit Creative Studio - Mogyoród / Budapest / Magyarország